.: Práger László írásai :.

Práger László: Beszélgetések az Európai Iskoláról.

Több, mint egy évtizede kerestem fel – akkor még ismeretlenül - az 1945-48 között működő művészeti csoport, az Európai Iskola élő, alkotó és szóra bírható tagjait: Anna Margitot, Barcsay Jenőt, Bálint Endrét, Gyarmathy Tihamért és Lossonczy Tamást .

Az aláírt, és akkor, a hetvenes évek közepe után visszavont könyvszerződés óta hosszú idő telt el, valódi történéseit tekintve hosszabb, mint amennyit egy "átlagos" történelmi évtized hoz.

Nemcsak szakterületem gazdasági-gazdaságpolitikai változásai ilyenek. Visszaemlékezve beszélgetéseink keretére, a művészeti gondolkodásra, művészpolitikára, inkább azt érzem: e területek változásai - időben elcsúszva, lemaradva - inkább csak az utóbbi időben gyorsultak vagy napjainkban gyorsulnak fel.

Ma mást és máshogyan kérdeznék, nemcsak ismeretemnél és saját magamnak a változása miatt. És - úgy vélem - mások lennének a válaszok is. Valószínűleg nem csendesedne ésszerű, racionális párbeszéddé az emlékezés, de ma - az érzelmek, érzések mögött - tisztultabb lenne a tárgyi tartalom.

Ami a beszélgetések után elmúlt évtized személyes részét illeti. ma is megtisztelő, jó érzés Anna Margit és Bálint Endre nyílt közeledésének emléke, a Gyarmathy Tihamérral az első beszélgetést követően tovább folytatott szellemi párbeszéd, a Barcsay Jenővel kialakult mély - mostani halálával még kitörölhetetlenebbnek érzett - barátság.

Jó érzés, hogy Lossonczy Tamás a –mára már talán ismét elfelejtett - hallgatások utáni első, nagy fővárosi bemutatkozását baráti felkérésre 1978-ban én nyitottam meg a Műcsarnokban, és megnyugtató érzés Anna Margit, Bálint, Gyarmathy és Lossonczy most már "örök" helyfoglalása a magyar művészettörténetben.

A beszélgetéseket - ha mások is lettünk - úgy közlöm, ahogy azok akkor elhangzottak, ahogy /egy részüket/ a magnetofonszalag őrzi. (Meghagytam az első beszélgetések különös, talán néha kicsit pátosszal túlfűtött, de eredeti és dokumentatív, tartalmát- háromévtizeddel ezelőtti hangulatát, akkori látásaimat, a világról való "tudásaimat", érzéseimet,). Újraolvasva csak magam érzem - gondolom hozzá a következő évek hosszú beszélgetéseit, értékeléseit, vagy átértékeléseit, történéseit.

A könyvet kezébe vevő olvasó találkozik azonban művész barátaim (később nekem ajándékozott műveivel, hozzám írt leveleivel, képeivel, sokszor most először közölt dokumentumokkal, alkotásokkal).
Nem vállalkozom – más területen, nagyvállalati vezetőként, majd kormányzati gazdaság politikusként tevékenykedve - az Európai Iskola történetének feldolgozására, bár a háttérben álló erőkről és évekről (szakmámból adódóan is) ma már több mindent sokkalta letisztultabban látok, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt.
A beszélgetések óta eltelt több mint egy évtized, úgy érzem, nem fakította el az elmondottakat, inkább különös nézőpontot adott nemcsak a tíz évvel, hanem a négy évtizeddel ezelőtti történésekre. És az azóta eltelt- ezt most fűzöm hozzá –csaknem újabb tíz év –legalábbis számomra – még féltettebb kinccsé teszi az akkor megszólított , egyre fogyatkozó európai iskolásokkalfolytatott beszélgetéseimet.