Práger László: A globális gazdaságon innen és túl
A XXI. század eleje az erõterek harcának világa: verseny a jövõ birtoklásáért
Magyar Nemzet
2008. június 23.

Fordulat és reform - ez volt két évtizeddel ezelõtt a rendszerváltást elõkészítõ közgazdász elit leggyakrabban hangoztatott jelszava az akkori magyar gazdaság és az azon túli szociális, társadalmi lét válságállapotában. Egy rövid idõszak kivételével a rendszerváltás utáni két évtized pontos érdekláncokat követõ újabb és újabb, folyamatos fordulatok és (látszat)reformok sora. A 2008-ra kialakult válság közeli állapot azonban e két évtized után - valóságos fordulat nélkül - generációkra kiható gazdasági és azon túli válságba torkollhat.

Duális válságjelek
A KSH adatai szerint 2008 elsõ negyedében, de 2007 egészében is a magyarországi globális gazdaság sok mindent eltakaró, de a reálhelyzet megítélésében mégis meghatározó mutatója, a GDP növekedése a lakosság és a gazdaság számára lényegében az érzékelhetõségi küszöb alatti egy százalék körül mozgott. Egyértelmû vészjel, hogy a globális és európai felzárkózás helyett leszakadásunk növekszik nemcsak a 27-ek egészével, hanem a közvetlen vetélytárs szomszédos országokkal szemben. 2007-ben fellebbent a belsõ gazdaság erejét vagy gyengeségét eltakaró globális teljesítménymutató takarója. A mára kiteljesedõ valódi veszély az, hogy az idetelepült, a magyar gazdaságba csak mérsékelten integrálódott multinacionális vállalatok meghatározó teljesítményével együtt jutott a magyarországi gazdaság a stagnálás állapotába. Azaz nemzeti gazdaságpolitika hiányában a duálissá vált, az államilag is támogatottan sikeres transznacionális vállalatok és a visszaszoruló, versenyhátrányba jutott hazai kis- és középvállalati szektor nem egyenlõ súlyú, de együttes teljesítménye is kevés a globális világgal, a fejlett Európával vagy a Szlovákiával, Szlovéniával, Lengyelországgal, a balti államokkal folytatott versenyben. Egy új gazdaságpolitika számára alaptény: egészséges belsõ struktúra nélkül a globális bruttó teljesítmény mégoly magas növekedése sem jelenti önmagában az ország tényleges felzárkózását, gazdasága és társadalma, szociális viszonyai egészségét. Ám a mai magyar viszonyok szempontjából ugyanígy figyelmeztetõ a másik oldal: Magyarországon nem valósítatható meg valóságos belsõ fejlõdés, egészségesebb gazdasági, szociális, elosztási, a nagyobb belsõ kohéziót megalapozó nemzeti gazdaságfejlõdési pálya a globális bõvülést kifejezõ GDP gyors növekedése nélkül.

Szétterülõ kölcsönös függõség
A KSH elemzése szerint 2007-ben az ipar termelését tekintve a 250 fõt meghaladó (döntõen multinacionális) nagyvállalatok adták a termelés háromnegyedét, a belföldi értékesítés 54, az exportértékesítés 85 százalékát. A vállalatcsoport exportértékesítése 17 százalékkal növekedett, a belföldi eladás egytizedével visszaesett. A belsõ piac gyengeségeit elfedõ teljes export - tartósan robbanásszerû bõvüléssel - 68 milliárd eurót ért el. Azonban a GDP-hez viszonyított arányában is hatalmas külkereskedelem, a két számjeggyel bõvülõ export, valamint a stagnáló GDP ellentmondása a fecsegõ felszín alatt már egy évtized óta meglévõ tényre figyelmeztet: az exportorientált gazdasági növekedés a rendszerváltás elsõ éveiben még értelmezhetõ tartalma gyökeresen megváltozott. Az exporttermelésben jelentkezõ hazai hozzáadott érték, a kis- és középvállalatok részesedése rendkívül alacsony, Magyarország exportját meghatározó túlsúlyban a hazai gazdaságba mindeddig csak részlegesen integrálódott multinacionális
vállalatok kivitele jelenti.

A kinn és benn elszakadása, a belföldi piac ébren tartása a magyarországi duális gazdaság "elsõ szektorát" is rövid távon ésszerû, természetes reakcióra késztette. A reálkeresetek múlt évi 4,8 százalékos visszaesését a Figyelõ elemzése szerint a növekedés fõ mozgatórúgójának számító lakossági hitelezés 26,4 százalékos növekedése igyekezett kiegyensúlyozni. A tisztán lakáscélú hitelek állományának bõvülése csak 16,5 százalékos volt, miközben a fogyasztási hitelek slágertermékének számító szabad felhasználású jelzálogkölcsönök állománya 2007-ben 65 százalékkal növekedett. Nyilvánvalóan mindez globális megközelítésben sem valódi egyensúlyviszonyokat létrehozó, hanem mindenképpen rövid távú megoldás. E folyamat (amelyet akár az emberekre kiterjeszkedõ sajátos bankprivatizációnak is nevezhetünk) azonban az ország teljes adósságállományának, valamint az önkormányzatok rohamosan növekedõ eladósodásának emelkedési folyamatához kapcsolódva, az eladósodást többdimenziójúvá szélesítette és egyesítette. E globális, az államra, az önkormányzatokra, a hazai vállalatokra, majd az egyes emberekre kiteljesedõ eladósodás évtizedes vagy akár generációs távlatokban mérhetetlenül beszûkítheti a gazdaság, a gazdaságpolitika, lényegében az ország egészének mozgási kereteit. A jövõt bezáró keretekbõl való kikerülés útja az egészséges belsõ szerkezetben megvalósuló, újrainduló növekedés.

Növekedés és foglalkoztatottság
A gazdasági növekedés, akárcsak a konvergenciakritériumok teljesítése, az euróövezethez való csatlakozás, a mûködõtõke-bevonás, az adórendszer megváltoztatása végsõ soron eszköz egy élhetõ, kiegyensúlyozott, biztonságos belsõ lét eléréséhez. Ennek az élhetõ, jobb jövõnek sok gazdasági és azon túli, értékeket, érdekeket hordozó eleme van. Ma a foglalkoztatottsági szint növelése az egyszerre eszközt és célt jelentõ kulcsterep. Versenyképes, demográfiailag átgondolt és megalapozott szerkezetben való emelkedése (a termelés bõvülésével, az európai, a globális és a belsõ piaci elhelyezési lehetõségek megteremtésével és kihasználásával) önmagában is a növekedéshez, a belsõ piac, a gazdaság erõsödéséhez, magasabb elosztható forrásokhoz, a versenyképesség fokozódásához, a különbségek kiegyenlítõdéséhez, belsõ kohézióhoz vezet.
Az Egyesült Államok más alapvetõ tényezõk mellett csak a magas foglalkoztatottsági szint megvalósításával válhatott a globális világ meghatározó erõterévé. Ám a növekedés, a gazdasági és szociális egyensúly, az országok és integrációk versenyében a vezetõ helyét csak úgy biztosíthatta, hogy a magas foglalkoztatottsághoz magas (intézményi, technikai és humán) termelékenységet, magas reálbéreket kapcsolt, s kialakult e hármas célrendszer összhangja. Magyarországon a foglalkoztatottsági ráta 57 százalék, az Európai Unió átlaga 64 százalék körüli, az Egyesült Államoké 70 százalék feletti. Az elmúlt két évtized mérlege, hogy a magyarországi gazdaság globális (az egy fõre jutó GDP-ben mért) fejlettsége a duális gazdaság multinacionális vállalatcsoportjainak eredményével is csak a 27 uniós tagállam átlagának 65 százaléka. Ám az egy fõre jutó magyar reálkereset annak csupán 45 százaléka. A sokat és sok oldalról (kedvezõtlen mellékhatásai miatt jogosan is) bírált magyar minimálbér egyötöde a fejlett nyugat-európai országok szintjének. A globális versenyképesség és a szociális felemelkedés emiatt is együtt jelentkezõ gazdaságpolitikai feladvány.

Verseny a jövõért
A mai duális Magyarország ténye: a multinacionális cégek, miközben nagy közelítéssel a bruttó termelés felét, a foglalkoztatottaknak csupán negyedét-harmadát adják, azaz relatív foglalkoztatottsági mutatójuk alacsony. Mégis, ahol jelenlétük, tevékenységük visszafogott - így például Észak-Magyarországon, a Dél-alföldön és az Észak-alföldön - kétszer akkora a munkanélküliség, mint a multinacionális cégek koncentrációinak helyein. Gazdaságpolitikai fordulat nélkül a feszítõ különbségek tovább nõnek. 2006-ban a legalacsonyabb és a legmagasabb munkanélküliségû régió közötti különbség 5,9 százalék volt, 2007-ben már 7,6 százalék. Egyszerre adódik és vetõdik fel két tény: az elmúlt két évtized során a mára kialakult magyar gazdasági, tulajdoni, termelési szerkezetben nem lehet lemondani a transznacionális cégek jelentõsen növekvõ szerepérõl a munkahelyteremtésben. De ugyanígy erõsödõ igazság: a kis- és középvállalati szektornak az állam, az európai uniós források és a kialakuló új gazdaságpolitika által támogatott megerõsödése nélkül nem érhetõk el a foglalkoztatási, de szélesebb összefüggésekben a gazdaság tartós növekedési és egyensúlyi céljaink.
Ma – sok nemzetközi példát felemlegetve – egyre gyakrabban hangoztatott politikai alaptétel egy új kiegyezés, a nemzeti egyetértés minimumának megfogalmazása. Az alaptétel igazsága megfellebbezhetetlen; a fordulat, az új pálya megvalósítása elkerülhetetlen. A könnyen megfogalmazható, közösnek hangzó felszín azonban - ahogy láttuk - sokszor elhallgatott kemény mélyrétegeket takar.
A XXI. század eleje az erõterek harcának világa. Állandó verseny a pályán maradásért, átmentésért, megerõsödésért, új felosztásokért, a globális térnyerésekért, növekedésért, nemzeti fejlõdésért, meghatározott (a közjót vagy részérdekeket szolgáló) érdek- és értékrendeket támogató államért, szabályokért, adórendszerért, szövetségesért, gazdaságpolitikáért. Verseny a jövõért, annak birtoklásáért. A jó szereposztásban, választásokban meghatározó eligazodási pont a politikailag naprakészen, újonnan meghirdetett vagy más oldalról következetesen vallott célok versenyvilágának és a hátrahagyott két évtized, annak különbözõ szakaszai megélt valóságának összevetése. A járható jövõ: a globális világ, az Európai Unió, a magyar valóság kereteibe épített realista, önmagunk céljait következetesen és kitartóan érvényesítõ gondolkodás és cselekvés.

A szerzõ közgazdász, intézetvezetõ egyetemi tanár