2006. március 16. (5. oldal)
Práger László
(A hasonulástól a harmonizációig)
Gazdasági tévút - leminősítve
Práger László
A Moody's is fekete pontot adott. Ezzel a címmel
ismertette február végén a Népszabadság a nemzetközi hitelminősítő
elemzését. Romló magyar költségvetési egyenleg, a következő évtizedre
tolódó euróbevezetés, a reformokért nem lelkesedő pártok és spekulációs
nyomás alá szoruló forint – szólt a negatív vélemény indítékainak
részletes felsorolása. A Fitch decemberi leminősítése, a Standard & Poor's
január végi rovója, a Moody's idézett bizonyítványa után nem
sokkal, negyedikként, a Japan Credit Rating Agency bejelentette,
hogy A pluszról A mínuszra minősíti le hazánk besorolását.
Külső
versenyképességi sorrendek, hitelminősítések, konvergenciakritériumok,
utolérési mutatók özöne zúdul ránk, miközben valójában a mindennapi
emberek mindennapi világát éljük. Valószínű, hogy a XXI. század
elejének világában, de a rendszerváltás után eltelt másfél évtized
Magyarországán is fejlődési pályák kialakításában nélkülözhetetlen
támpontok e mérőszámok. A jövőt dönti el, hogy az eligazító vagy
hamis követési pontokat megfogalmazó bennünket körülvevő külső
környezetünkben milyen út kiválasztására vagyunk készek és alkalmasak.
A feladat nehézsége, terhe, de egyben felemelő felelőssége is,
hogy párhuzamos kihívások sorára kell összehangolt, egymással
harmonizáló választ adni.
Megújuló tőkekoncentráció:
A hitelminősítések
napjaiban egy kevesebb figyelmet kapott elemzést is közölt a
Világgazdaság: a Fitch Ratings megállapítása szerint az elmúlt
fél évben több ország bankrendszerének kockázatai nőttek, míg
Magyarország (bank)kockázati értékelése „az USA-val egy szintre
javult”. Ami ehhez hozzátehető: a reálszféra, az egyensúlyi helyzet
gyengeségeivel szemben a magyarországi bankszektorban a nagy
kaszálás folytatódott, a bankszektor teljes adózott nyeresége
mintegy 320 milliárd forintra gyarapodott 2005-ben, duplájára
a két évvel korábbinak. A PSZÁF jelentése szerint a biztosítótársaságok
is tovább növelték nyereségüket, az adózás előtti eredmény 56
százalékkal nőtt. A BUX a napi politikai érdekektől nem mentesen
napról napra újságcímekbe emelt gyengülései (és erősödései) mellett
nem elsikkadó a hosszabb távú tény. Az index - szinte visszavonhatatlanul
újabb hatalmas pénz- és vele együtt tulajdoni, gazdasági, hatalmi
átcsoportosításokat és koncentrációkat létrehozva - a 2004 első
felében elért tízezer pontos akkori álomhatárról 2005 őszére
22 000 pont fölé emelkedett.
Mintha a világ évi 400 ezer milliárd
dollárra becsült spekulatív pénzmozgásainak és a megtermelt 40
000 milliárd dollár körüli GDP-jének végletesen, tízszeres mértékben
elszakadó és megjósolhatatlan jövőbe torkolló számai ismétlődnének
meg Magyarországon, vagy inkább: a magyarországi tér e folyamatok
jeles helyévé emelkedett.
Ám magának a GDP-nek a mérőszámai is
felszín alá néző elemzést igényelnek. Az Ecostat és a GKI legújabb,
március 8-i elemzései a GDP 4,2-4,4 százalékos növekedését jósolják,
amely jóval meghaladja a fejlett Európa átlagát. A bruttó számok
a belső (elosztási, tulajdonlási) tartalmak nélkül akár a gazdaság-
és szociálpolitikától magára hagyott, a "legroszszabb tulajdonos"
állandó jelzővel ellátott államtól megszabadított piaci folyamatok
megnyugtató vonalát jelenthetik. Belénk nevelt globális és európai
hasonulási, utolérési ösztöneink, kikölcsönzött céljaink is kielégülhetnek:
a bruttó, belső tartalmak nélküli statisztikai mutatók alapján
nem kell módosítani az Economic Intelligence Unit közgazdászainak
korábbi prognózisát, mely szerint Magyarországnak harmincnégy
évre van szüksége, hogy beérje az EU 15-ök átlagfejlettségét.
A gazdaság látlelete:
A négy százalék feletti évi GDP-növekménynek
kevesebb mint egyharmada adódik a hazai tulajdontöbbségű termelésből.
Az árbevételt tekintve - nemzetközi összevetésben is - mérhetetlenül
elszakadt egymástól, és tovább nő a (döntően külföldi) nagyvállalkozások,
valamint a kis- és középvállalkozások közötti rés. A kis- és
középvállalatok kevés tőkével sok embernek adnak munkát. E szektorban
mintegy 1,4 millió főt alkalmaznak, és az egyéni vállalkozókkal
együtt további félmillióval nő az ebben a keretekben dolgozók
száma. A kedvezőtlenebb árbevétel-nyereség vagy a nyereség és
foglalkoztatottak aránya nem egyszerűen a kisméretű hazai vállalatok
alacsonyabb termelékenységének a következménye. A rendszerváltást
követően a magyar piac nem egyszerűen nemzetközi lett (amely
önmagában hozzáadott forrást jelenthet a nemzeti fejlődésnek),
hanem végletes mértékben a versenyt döntően kiküszöbölő multinacionális
vállalatok által uralt monopolpiaccá vált. A privatizáció, a
külföldi működőtőke-bevonás növelésének mámorában a magyar, döntően
kis- és középvállalkozások tudatos támogatása az ezredforduló
Széchenyi-tervéig elmaradt, a hazai vállalkozások a hazai térben
versenyhátrányba kerültek. Nemcsak a polgárosodás maradt el,
a gazdaság, a vállalati és bankszféra hatalmi erőviszonyainak
kettészakadása az egyéni (családi) emberi létben, az emberek
mindennapi világában is leképeződött. A sokszor (de mindig különösen
gondosan) kiválasztott elsöprő erejű bruttó nemzetközi mutatók
mögött egyszerre lett beteg a magyar gazdaság valódi belső szerkezete,
tartalma és a nemzeti gazdaság erejéből táplálkozó, vagy erőtlenségéből
legyengülő gazdaságon túli tér: a nemzeti kultúra, az oktatás,
az egészségügy.
A világfejlődés iránya és a belső célok:
A nemzeti
fejlődési pálya, a nemzeti stratégia megfogalmazásánál valószínűleg
nem négyéves ciklusok összehasonlításából kell kiindulni. A jövő
választásánál az emberek egyrészt az országban, de végül is még
közvetlenebbül egyéni létükben, családjuk körében megélt (két,
három vagy sok évtizedes) múltjukhoz mérik a lehetséges jövőt.
A rendszerváltás mindebben kétségtelen meghatározó pont. Tizenhat
évvel ezelőtt, 1990. február 19-én, még a választások előtt,
de azokhoz nagyon közel a későbbi rendszerváltó miniszterelnök
így fogalmazott: „A magyarságnak soha akkora esélye nem volt
a megújulásra, mint most. Ehhez vissza kell nyerni azt a hitet,
hogy a magyar nemzet képes saját tehetségét mozgósítani, és a
világtörténeti fejlődés fő vonalára állni.” Másfél évtizeddel
később Magyarország az Európai Unió, a NATO, valamennyi meghatározó
nemzetközi szervezet tagja. A globális világ részeként élünk,
és a globális világ bennünk él, vállalati és pénzügyi terünk
internacionális, piacunk, kultúránk, médiavilágunk, információs
körünk, tulajdonviszonyaink nyitottak, a nemzetközi fővonalba
való bekapcsolásunk és bekapcsolódásunk tény.
A rendszerváltáskori
célmeghatározás után tíz évvel, nem sokkal a lisszaboni EU-döntést
követően egy OECD-tanulmányra támaszkodva a Financial Times az
országokat versenyképességi sorrendbe állította. Magyarország
többek között az Egyesült Államokat, Írországot közvetlenül követve
hatodik, jóval megelőzve az Egyesült Királyságot, Németországot,
Franciaországot vagy Japánt. Az idézett mutató versenysorrendjének
"megfejtése" a belső tartalomból vezethető le. A számításban
meghatározó súllyal szerepelt az adott ország nyitottsága, a
külső befogadására való képessége és készsége, a kockázatitőke-befektetések
nagysága, a külföldi vállalatok súlya a termelésben, a szolgáltatásokban.
Az objektívnak láttatott, követésre, versengésre felhívó statisztikai
mutatókból a korlátok nélküli nyitottság érdemjegyei mellől a
belső érdekek és értékek súlyozása hiányzott.
A mindennapok mutatói:
A történelmünket alakító saját elhatározások és nemzetközi meghatározottságok
sajátos eredőjeként a külső keretek készek. Most már a (nemzeti)
képformálás kötelessége elkerülhetetlen és elodázhatatlan. Az
emberek várt és elvárt boldogulását a bonyolult és sokszor kívülről
szerkesztett felzárkózási, utolérési, versenyképességi makromutatók
helyett jobban jelzik a mindennapokhoz kötődő tények. A nemzeti
stratégia megfogalmazásához a mindig büszkén felsorakoztatott
eredmények mellett az elmúlt másfél évtized most tudatosan kiemelt
árnyékosabb oldalának néhány kiragadott ténye is némi támpontot
adhat: 1990-et követően a reálkeresetek sokéves zuhanás után
csak a rendszerváltás után több mint egy évtizeddel érték el
korábbi szintjüket, de még máig is a GDP növekedés kevesebb mint
kétharmadánál tartanak. A népesség száma 10,4 millióról 10,1
millióra csökkent.
Az élveszületések 123 304-ről 95 137-re estek.
A népesség fogyása a rendszerváltáskor 1989-ben 21 391, 2004-ben
37 355.
A kiadott könyvek példányszáma 108 millióról 32 millióra
csökkent.
A bűncselekmények száma 225 ezerről 419 ezerre nőtt.
A lakosság tápanyagfogyasztása 14 637 kJ/napról 12 802-re esett.
Megkerülhetetlen a globális érdekek térnyerésének túlsúlyával
szemben a nemzeti érvényesülési szándékok, a belső fejlődés útjainak
erősítése, harmonizációja. Egy, a mostaninál karcsúbb, de hatékonyabb
állam és a szabad piac, a külföldi tőke és a belső vállalati-vállalkozói
kör, a gazdaságon belüli és az azon túli lételemek (egészségügy,
oktatás, kultúra, értékrendek, művészetek, tudomány, sport) egymásra
épített, okos és értelmes helyének kijelölése. Magyarország a
századfordulón a globális hasonulás, a gazdaságra leszűkített
külső felzárkózás korábbi egyeduralkodó célján túllépve a külpolitikai
eredményeket a belső nemzeti érdekekkel egyesítve, a tőkehelyteremtés
túlsúlya után a munkahelyteremtés középpontba helyezésével a
Széchenyi-tervet fogalmazta meg, és kezdte el annak megvalósítását.
A feladat most sem más, mint a gazdasági és az azon túli célok
összekapcsolása, a kinn és benn, azaz a globális, az euroatlanti,
az európai és a határokon belüli és túli nemzeti tér, fejlődési
pálya harmonizációja. Széchenyit idézve valódi versenyképességünk
tartalma, a nemzetközi térbe helyezett önálló nemzeti fejlődés
megvalósításának elkerülhetetlen felelőssége is megfogalmazódik:
"Álljunk elő s fussunk versenyt (...) S nézzük, mi szükséges
nekünk magyaroknak!"
A szerző közgazdász

|