ELÕSZÓ
2004-ben
egy képzõmûvészeti kiállítás
megnyitóján úgy fogalmaztam: a megnyitó az utolsó
akadály a mûvek megismerése elõtt. A tömörség
még sokkal indokoltabb, ha saját mûve elé ír
elõszót a szerzõ. De egyébként is a választott
téma, a XXI. század elejének globális világa
olyan összetett, hogy lényegének bemutatása lehetetlen
egy elõszóban. Mindebbõl fakad: a bevezetõben
inkább néhány, a könyv megírása közben
felvetõdött, döntésre váró kérdést,
gondolatot érdemes megosztani az olvasóval.
Az egyik, talán legfontosabb az idõ és a tér kérdése századunkra megváltozott új tartalma. Az idõ és a tér más, mint a korábbi évszázadokban volt. Az internet világában nemcsak a világ egyik pontján megfogalmazott ismeretek jutnak el szinte megszületésük pillanatában a világ bármely más pontjára, hanem a gazdasági, a politikai döntések is megszületésük helyétõl akár sok ezer mérföldre is gazdasági vagy politikai valósággá válhatnak. A hatalmi átrendezõdések is felgyorsulhatnak, elválik egymástól a gazdaság kézzelfogható, termékekben, szolgáltatásokban fizikailag létezõ reális világa és a spekulatív tér. Új kapcsolódások, egyensúlyok keletkeznek és bomolhatnak fel hirtelen. Maga az ember és családja is a megváltozott idõ és a sokszereplõs tér új kereteiben él: kötõdik országához, de mindennapi anyagi léte már egy állami, vagy sokkal gyakrabban transznacionális vállalat eredményétõl, tõzsdei szereplésétõl, profitjától függ. Értékrendjében megjelenik neveltetése, környezete, de a kábel TV-n, az interneten keresztül már az egész globális világ nyitott, de mégis pontosan meghatározott információ özöne, ideológiája zúdul rá. Megismerhetõ és megismertethetõ-e ez a világ, megtanítható és megtanulható-e az egyes ember, a közösség, az ország számára a benne való eligazodás, a valós érdekek, az értékek és értéktelenségek megkülönböztetése, elutasítása, vagy befogadása? Hogyan lehet egy ember, egy család, egy ország egyszerre realista, történelmi múltját õrzõ, modern, nemzeti, XXI. századi?
Talán minden szakmai könyv legnagyobb kérdése, hogy csupán a tézisekbe, statisztikai táblázatokba foglalt végeredmény jelenjen-e meg az olvasó elõtt, legyen a könyv tartalma, vagy a gondolatok megfogalmazásához vezetõ, saját maga által bejárt utat, a megélt történéseket, a szakmai pálya lenyomatait is megossza-e a szerzõ az olvasóval. Rajtam kívül érdekes-e az olvasónak, ad-e valami újat a gazdaságtörténet szemléletéhez, vagy éppen a világ hatalmi összefüggéseinek elemzéséhez az 1956-os napló, vagy a nyolcadik kerületi ház falára akkor kiragasztott plakát tartalma? Érdekes-e a KGST már letûnt világának irata, segít-e a XXI. század elejére globálissá lett világ megismerésében a kínai miniszterelnök jövõképe, az amerikai transznacionális vállalatok prezentációinak sora, a kanadai külügyminiszternek átadott szovjet üzenet, közelebb visz-e a rendszerváltás és az azt követõ idõ történéseinek megértéséhez a magyar és külföldi szereplõk és szerepek néhány tényének, dokumentumának (néha csak jelzésszerû, vagy lábjegyzetekbe tett) felidézése?
Valószínûleg szakmai pályám korábbi
szakaszaiban, nagyvállalati vezetõként, vagy a kormányzati
munkám mellett írva a könyvet a tudomány biztosnak
vett statisztikáinak, téziseinek, ábráinak felsorolásánál
maradtam volna. Egyetemi tanárként (az elmúlt évek
során a Károli Gáspár Református Egyetemen,
a Heller Farkas Fõiskolán, a Pécsi Tudományegyetem
doktori iskoláján, idõben legelõszõr pedig
a mai Budapesti Corvinus Egyetemen elõadásokat tartva) a fiatal
generációval találkozva láttam meg: a tanított,
leírt, megkérdõjelezhetetlennek tartott kinyilatkoztatásokon,
konvencionális mutatókon, képleteken, téziseken
túl a gazdaságtörténet, a magyar történelem
egyes ismert, vagy elfeledett pontjait saját maguk önállóan
is össze akarják kapcsolni, vagy szétválasztani,
szabadon akarják a múltbeli és a mai valóságot
maguknak megfogalmazni, értelmezni.
Úgy vélem a könyv lehetõséget nyújt
az olvasónak (az egyetemi hallgatónak, a politikusnak, az érdeklõdõknek),
hogy saját tapasztalataival, megélt életével,
vagy a világról neki tanítottakkal összevesse a
leírtakat, fogadja el, ha úgy érzi utasítsa vissza
azokat, vagy tegye hozzá saját meglátásait.
A XXI. század eleje tartalmában, szerkezetében, meghatározó erõtereiben más, mint a megelõzõ századok voltak. Ám így felvetõdik a kérdés: mérhetõ-e a konvencionális világ konvencionális mutatóival a globális világ? A válasz: aligha. Mégsem lehet eltekinteni a már nem konvencionális világ konvencionális mérésének módszerétõl. Ma - mert arra tanítottak, mert tájékozódni és gondolkodni csupán e gondolatrendszerben tudunk - a gazdaság nagyságát a GDP-vel, a fejlettség szintjét egy fõre jutó mértékével, felzárkózásunkat az e mutatókban legnagyobb teljesítményt elérõkhöz való viszonyunkban mérjük, felzárkózási útvonalainkat csak ilyen viszonyulásokban tudjuk megfogalmazni. A könyv ily módon e konvencionális mutatókkal, ilyen gondolati rendszer keretében mutathatja csak be a globális világot. Ám statisztikai adatokat, történelmi tényeket összegyûjtve és ütköztetve folyamatosan nyomon követi és számon kéri, hogy az utolérés mércéjévé tett bruttó számok hol adnak jó irányt, hol jelentenek a világ, Európa, Magyarország számára tévutat, csupán egy mások által kijelölt célrendszer követését, vagy éppen hol kapcsolhatók össze az eltérõ érdekek.
A globális világ egyszerre szövetvilág és szigetvilág. Szövetvilág, mivel globális hatalmi tér hálózza be a világ egészét: termékei, szolgáltatásai, érdekei, értékei elõtt nincsenek többé bejárhatatlan távolságok, országhatárok, nyelvi korlátok, technikai akadályok. De egyúttal szigetvilág is, mely a korábbi terjeszkedésekkel szemben sokkalta gyorsabb hatalmi helyfoglalásokat jelenthet. A mûködõtõke százmilliárdjainak kihelyezésével leányvállalatok tízezreinek létrehozásával a hatalmi központoktól messzi távol is új kapcsolódási pontokat, termelési centrumokat hozhat létre, anélkül, hogy a földrajzilag közbeesõ, "átlépett" területeken gazdasági fejlõdés indulna meg, vagy akár az emberi léthez méltó feltételek alakulnának ki. A veszély mellett azonban a globalitás lehetõséget is jelent: a létrejött fejlõdési centrumokból, az ott elért növekedésbõl, gazdagságból, kultúrából, anyagi javakból és tudásból egyre több áramolhat tovább elõször a közelebbi, majd a távolabbi környezetbe. Így válhat a szigetvilág szövetvilággá. Hosszabb távon a (globális) világ egyensúlya is csak az erõs országok, nemzeti gazdaságok egyensúlyával, fejlõdésével biztosítható. Az erõs világnak kiszámítható és erõs Egyesült Államokra, Európai Unióra, Oroszországra, Kínára, Magyarországra van szüksége és magunknak is egy biztonságos Európára és azon túli nemzetközi környezetre.
Magyarország számára a nemzetközi szervezetek keretei, a felvett hitelek, a beáramlott mûködõtöke, az európai uniós támogatások jelenthetnek csupán további külsõ térnyerést és jelenthetik az elgyengült belsõ gazdaság megerõsödését. Ha kiürülnek az elmaradott régiók falvai, a községi iskolák, a kultúrát õrzõ körök, a munkahelyek, ha a foglalkoztatásban meghatározó szerepet játszó kis- és középvállalatok továbbra is a hazai gazdaság mellékszereplõi maradnak, akkor a hatalmas infrastrukturális beruházások, a távközlési vonalak, az energiahálózatok, az új autópályák élettelen "virtuális" pontokat kötnek össze, vagy csupán a nagy transznacionális vállalatok számára teremtenek új lehetõségeket, fûzik még szorosabbá az egymás között már amúgy is meglévõ fizikai és logisztikai kapcsolódásukat. Ám hosszabbtávon a transznacionális vállalatok ésszerû érdekei sem valósulhatnak meg egy leszakadó, elgyengülõ országban. A magyar oktatás, az egészségügy, a tudomány bõvülése és fejlõdése nem képzelhetõ el bõvülõ, fejlett belsõ gazdaság, magas foglalkoztatottság nélkül, a népesség megtartása is csak a földrajzilag is szétterülõ vállalkozások szövetrendszerébe ágyazva érhetõ el. Nemcsak remény, de saját felelõsségünk is, hogy a feltételes mondatok lehetõségekké, a lehetõségek valósággá váljanak.
Budapest, 2008. február
Práger László
